Profi vasalatok - kényelmes használat

Ahol nincs spejz, ott a konyhában nélkülözhetetlen a kamraszekrény –  ahol L, U, vagy G alakú a konyha, ott nélkülözhetetlen a profi belső a sarokszekrényekben – ahol sok a fiók ott nélkülözhetetlen a minőségi vasalat.

A magas,  60 cm mély kamraszekrények azonban hagyományos polcrendszer mellett nem igazán funkcionálisak, a magasabb polcokon, illetve az azok hátsó részeiben tárolt élelmiszerek egyrészt láthatatlanok maradnak, másrészt  szinte lehetetlen a hozzáférésük. Ezekre a problémákra azonban tökéletes megoldást kínálnak a Blum és a Hafele kimagasló minőségű vasalat rendszerei.

A kosarak egy része a kamraszekrény ajtajának belsejére rögzített, melyek ajtónyitásra finoman kicsúsznak, így minden itt tárolt élelmiszer azonnal hozzáférhetővé válnak, míg ezzel egy időben, a  kamra belsejéből profi görgőkön előcsúszik a kosár rendszer másik fele is a szekrény belsejéből. Ezután elég egyetlen finom mozdulattal kihúzni a kívánt kosarakat, és minden azonnal kéznél van.

Az egyben kihúzható kamraszekrények kosarai a legtöbb esetben egyben mozognak, de előfordul, hogy egy-egy fiók önállóan is használható.

Léteznek olyan megoldások is, ahol nem egy teljes kosár rendszer mozog egyszerre, hanem a fiókok egyesével húzhatók ki teljes mélységükben a magas kamraszekrényekből. Mivel ezek a fiókok és kosarak meglehetősen nagy súlyt mozgatnak, fontos, hogy a lehető legprofibb vasalatokkal legyenek szerelve.

A magas kamraszekrény változati az alsó-, vagy a felső  elembe beépített  speciális méretű és funkciójú elemek, amilyenek például a mosogatómedence-,  a tűzhely-, vagy a keskeny un. kitöltő elemek.

A tűzhely mellé beépített keskeny, kihúzható “mini” kamraszekrény a legideálisabb és legkézenfekvőbb megoldása a főzéshez szükséges fűszerek és olajok tárolásának. Amikor a beépített konyhaszekrény alsó elemei nem töltik ki teljesen, faltól – falig a rendelkezésre álló helyet, szintén hasznos egy ilyen keskeny kihúzható elemet betervezni, ami az esztétikán túl, egycsapásra megoldja a tálcák, és egyéb apróságok átlátható, és könnyen hozzáférhető tárolását.

Az alsó sarokszekrények talán a legneuralgikusabb pontok a kihasználás szempontjából. Ami a legtöbb helyet biztosítja, például az egyszerű polcok, nos –  az a használhatatlan kategória…

Ugyan szűkül a rakodó tér mennyisége, de ha valóban optimális használatóságot szeretnénk elérni, akkor nem tudjuk megkerülni a profi sarokvasalatok használatát.

Az így rendelkezésre álló hely kényelmesen hozzáférhető, könnyen áttekinthető, és egyszerűen pakolható.